A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kyungsoo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kyungsoo. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 2., csütörtök

A tökéletes desszert (D.O. oneshot)


A mostani is egy átlagos hétvége, amit a barátom, Kyungsoo házában töltök. Vagyis nem olyan átlagos, csak rövid idő alatt hozzászoktam, hogy pénteken és szombaton nála alszom.
Sokan ölni tudnának egy olyan fiúért, amilyen nekem adatott. Mindent megtesz értem, és a csillagokat is lehozná az égről azért, hogy boldognak lásson. Meghallgat, ha mondanivalóm van; bátorít, ha bizonytalan vagyok; felvidít, ha szomorúságot érzek; és ami a legfontosabb: tiszta szívből szeret.
Azért azt se hagyjuk ki, hogy istenien főz. Ma is ágyba hozta a reggelit. – Jó reggelt – lépett be az ajtón tálcával a kezében, miközben éppen nyújtózkodtam. Válaszul nem szóltam semmit, csupán rámosolyogtam. Közelebb jött, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Remélem, éhes vagy, mert nem akarom, hogy ennyi kaja kárba vesszen – jegyezte meg viccesen. Letett elém két tányért tele finomságokkal és egy pohár narancslevet.
– Ha nem lennék éhes, akkor is képes lennék felfalni bármit, amit te készítesz – vigyorogtam, mint a tejbetök, majd nekiestem egy szelet pirítósnak. Leült az ágy szélére, és fürkészni kezdte arcomat. Nyugtázta magában, hogy ízlik az étel. Talán furán hangzik, de szereti nézni, ahogyan mások esznek. Főleg akkor, ha az ő főztjét fogyasztják, és élvezik. Mindenkinek van valami hóbortja, nem igaz? De az övével nincsen semmi bajom. – Mit tervezel mára? – kérdeztem két falat között. – Gyere le a konyhába, amint felöltöztél. Szükségem van a segítségedre.
Titkon bíztam benne, hogy nem takarítani hív. Kinek lenne hozzá kedve, ráadásul reggel? Azért meglátom, mit tehetek.
Miután elpusztítottam az összes ennivalót, magamra húztam pár ruhadarabot, és az üres tálcával a kezemben lebattyogtam a lépcsőn. Mikor leértem, a mosogatóba tettem a koszos edényeket, ezt követően pedig Kyungsoo-t kerestem. Pár percen belül rá is leltem, ábrázata sejtelmesnek tűnt. Netán titkol valamit? 
– Csukd be a szemedet, és ne kukucskálj! – mit tehettem volna, teljesítettem kérését. Furdalt a kíváncsiság, hogy mit csinál. Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam. – Kész van. – Kinyitottam szemeimet. Egy kötény volt rajtam, virágmintákkal díszítve. – Ez nagyon aranyos! Köszönöm! – hálálkodtam fülig érő szájjal. Viszont miért kaptam? Ekkor jött a bejelentés, amire nem számítottam. – Ma te leszel a segédem, sütni fogsz egy csokitortát – az utolsó szó varázslat erejeként hatott rám, hiszen a kedvenceim közé tartozott. Az édes dolgokkal le lehet engem venni a lábamról. Bő három év alatt kitapasztalta, mik a gyengeségeim. – Igenis, főnök! – hajoltam meg előtte. Míg én majdnem elnevettem magam, ő megőrizte komolyságát.
A feladatok kezdetben könnyűnek bizonyultak, próbáltam minden tőlem telhetőt beleadni a dologba. Aztán felhalmozódtak az utasítások, úgy éreztem, sosem fogok végezni. Ha esetleg mégis, akkor az eredmény rémesre sikerül. A feszültséget fokozta az is, hogy a barátom úgy bánt velem, mintha a beosztottja lennék. Tudta, mihez értek, illetve mihez nem. A sütés-főzés az utóbbi kategóriába tartozott. Kicsit elnézőbb is lehetne! 
– Válaszd szét a tojásokat! Verd fel a fehérjét! Vigyázz, összetöröd a habot! Ezt nem így kell! – hangzottak szájából eme mondatok. Szinte az őrületbe kergetett. Tíz perccel később, szenvedéseim árán, viszonylag elégedetten tettem be a masszát a sütőbe.
– Elvégeztem a teendőket. Mit kapok a munkáért? – poroltam le kezeimet.
– Egész jól bírtad az iramot. Meglátjuk, kiállja-e az ízpróbát a mesterműved.
Magához húzott, s megölelt. Most komolyan, körülbelül egy órán át izzadtam, és ennyi jár? Kibontakoztam karjai közül.
– Csak egy ölelést kapok?
Bólintott. Hát oké. Ezért még kapsz, várd ki a véget, Do Kyungsoo!
Hátrafordultam, a markomba söpörtem annyi lisztet a deszkáról, amennyi belefért. Arcom elé emeltem kezemet, és elfújtam annak tartalmát. Meglepetés. Pislogni sem volt ideje, nemhogy időben felfogni a dolgot, amit a barátnője tett vele. A fejétől egészen a bokájáig fehér foltok borították fekete ruháját.
– Te pedig ezt kapod tőlem! – kiáltottam, miközben az étkező felé rohantam, és búvóhely után kajtattam. Bár ötletek százai fordultak meg másodpercek leforgása alatt a fejemben, egyik sem bizonyult jónak közülük. A nyomomban volt. Sietnem kell! Mi történik, ha elkap? Inkább nem akarom tudni! Az asztal alatt lapuljak meg? Nem, az túl nyilvánvaló, ott könnyen megtalálna. A nappaliban lévő szekrény mögötti zug lehet a megoldás? Még beszorulok. Bújjak be a szekrénybe? Túl nagy vagyok. A lépcső irányába siettem, ekkor hirtelen elém ugrott a semmiből. BASSZUS! Kis híján felsikítva ijedtségemben, 180 fokos fordulatot vettem, majd az eddig megtett útvonalon kezdtem visszafutni. Újra a konyhában kötöttem ki. Utolért. Nincs menekvés, zsákutcába kerültem. Karjaimnál megfogott, és így szólt:
– Most nagy bajban vagy, ugye tudod? – még mindig lisztes volt, de eszméletlenül aranyos. Még mérgesen is. Látszott rajta, hogy megjátssza magát. 
– Ééén... – próbáltam szuggerálni ártatlan tekintetemmel. Szánakozóan lehajtottam fejemet, mire ő az államnál fogva felemelte azt, és mélyen szemeimbe nézett. Éreztem, ahogy elgyengülök. Közelebb hajolt arcomhoz, száját az enyémre tapasztotta. Puha ajkainak érintése átbizsergette testemet. A kezdeti lassú, finom csókok egyre szenvedélyesebbé váltak. Tarkója köré fontam karjaimat, ő a derekamon pihentette kezeit, melyek lassan, fokozatosan lejjebb csúsztak... Ekkor valami váratlan dolog történt: Kyungsoo megszakította a csókot.
– Jézusom, a süti!
Hoppá! Totálisan megfeledkeztem róla. Legalább neki eszébe jutott! A sütőhöz rohant, hogy kivegye a jónak már nem jósolható alkotásomat. Hatalmas füstfelhő keletkezett a helységben, ami köhögésre késztetett. Rossz előjelnek bizonyult. Gyorsan ablakot nyitottam. A várható végeredmény korántsem nézett ki olyannak, mint amilyet vártam. A torta teljesen szénné égett, ehetetlenné vált. Egymásra néztünk. Egyszerre kapott el mindkettőnket a kacagás.
– Legközelebb inkább rád hagyom a konyhában való intézkedéseket – mondtam, mikor levegőhöz jutottam. – Nem akarok megint galibát okozni.
Ekkor közelebb lépett hozzám, és átkarolt.
– A fő az, hogy a házat nem gyújtottuk fel. Nem a te hibád volt – kicsit eltávolodtam, és ránéztem.
– Dehogynem! Ha nem szórom rád a lisztet...
– Akkor nem lett volna ennyire izgalmas ez a délelőtt. Plusz az édességet is könnyen kárpótolhatod most, ha adsz nekem valamit – a szájára mutatott.
Sejtettem, miről van szó. Ajkai felé közelítettem, ám az utolsó pillanatban inkább egy puszit nyomtam a jobb pofijára.
– Hé, nem erre céloztam!
– Én sem azt kaptam először, amit akartam! Tenned kéne érte valamit! Csak a liszttől kímélj meg, így is bőven elég rám ragadt rólad... – öltöttem ki nyelvemet.
Nem tétovázott, azonnal cselekedett, és megcsókolt. Őszintén szólva: nem bánom, hogy odaégett a torta, hiszen Do Kyungsoo számomra felér mindenféle desszerttel a világon.